A szoptatás szîvás!

Feküdtem az ágyamban a csecsemôosztályon és próbáltam feldolgozni az elôzô pár óra történéseit. Még mindig légszomjam volt a hasamban hirtelen keletkezô ûr miatt és zsibbadt a lábam. Pihennem kellett volna de annyira fel voltam pörögve, hogy nem tudtam kikapcsolni. Végre ehettem és ittam is, kibotorkáltam az üres tálcával a folyosóra majd visszamentem a szobámba. Újra lefeküdtem de nem találtam a helyem.

Vajon Lili jól van? Eszembe jutott, hogy milyen melegen bebugyolálták, a törölközô, egy pólya és egy takaró is van rajta. Nem sok ez egy újszülöttnek? Nem nyomja össze a súly? Hiszen még 3 kiló sincs! Megnézem, meg kell néznem! Maradék erômet összeszedve, szédelegve, szorosan a fal mellett kibotorkáltam az ôrzôbe. Egy "Jól vagyok, nem most szültem pár órája!" mosolyt magamra erôltetve érdeklôdtem nincs-e túl szorosan betekerve. A következő egy órán belül még kétszer kimentem hozzá amit végül megelégeltek a csecsemős nővérek és elég ébernek ítéltek meg ahhoz, hogy odaadják Lilit. Megfürdették a maradék magzatmàztól és megmutattàk hogyan kell tisztàba tenni.

Első éjszaka szinte csak aludt, hajnalban kellett megébresztenem és mellre tennem. A mellettem lévő àgyon gyakorlott anyuka feküdt, minden etetés előtt és utàn fejt kézi mellszívóval. Én akkor làttam ilyet először, eleinte nem is értettem minek csinàlja. Én úgy olvastam a dolog beàll magàtól a kereslet-kínálat elve alapjàn és ilyesmire nem lesz szükség. Igen àm de az újszülöttek nincsenek tisztában a makroökonómia ezen alapelvével. Akkor még nem is sejtettem milyen szoros kapcsolat fog késôbb fűzni a sajàt mellszívómhoz. 

Másnap aztàn jött a feketeleves, a gyerek egész nap a mellemen lógott, mégis úgy éreztem nem jön belőle semmi, hogy egyfolytában éhes. Olvastam én tejbelövellésről de nem igazàn tudtam mit jelent ez és mit kéne éreznem. A melleim kezdtek kisebesedni Lili annyira intenzíven szívta egész nap, mégis úgy tűnt nem lakik jól, sőt inkább éhezik. Ha el is bóbiskolt kicsi megmozdítàsra is megébredt, büfizni nem tudtam felvenni vagy ha sikerült ő nem tudott. Az éjszakát az àgy szélén kifliben összekuporodva töltöttem vigyázva nehogy ráfeküdjek vagy lelökjem.

A harmadik nap volt a mélypont. A nem alvástól, a mellem fàjdalmàtól szinte ordítani tudtam volna, a gyerek meg rajtam csüngött, továbbra is àllandóan éhesen. Akkor merült fel bennem először, hogy nem tudom tàplàlni őt. Ez a gondolat nagyon elkeserített és óràkig sírtam. A csecsemôs nôvérek minden tôlük telhetôt megtettek, megnézték hogy szopizik Lili. Kiderült, hogy lusta kicsit, pár szívás után hosszú pihenôket tart ezzel áztatva a mellbimbómat, ezért folyton noszogatni kellett. Azt is mondták, hogy ha nyel, az jó, mert azt jelenti ki tudja szívni a maga kis adagját  még ha magából a mellbôl azt megnyomkodva nem is jön semmi.

Késôbb, kicsit megnyugodva a közös hûtô tetején találtam egy vízforralót ès tejszaporító teát. Gyorsan készítettem is magamnak egy bögrével. Csak utólag tudtam meg, hogy nagyjából másfél liter vízben kell egy filtert feloldani mert a babánál hasfájást okozhat.

Következô nap már megjelentek a mellemen a tejcseppek, ennek nagyon örültem de továbbra is piszkosul fájt. Lili sajnos nem lett aktívabb ès elkezdett komfortszopizni is. Továbbra is ùgy tûnt nem lakik jól, ennek ellenére nem fogyott. Nem elsô gyerekes anyukáktól megtudtam, hogy létezik bimbóvédô krém sôt, szilikon bimbóvédô is ami segíthet ilyen esetekben. A krémet a lenti patikában meg tudtam venni, de bimbóvédôt hiába kértem a nôvérektôl. Azt mondták az csak a befelé forduló mellbimbóra jó és különben is nehezíti a csecsemô dolgát mert plusz egy rétegen át kell szívni a nehezen megszerzett tejcsit.

Alig vártam, hogy másnap hazamehessünk és végre a saját ágyamban aludhassak. Nagyjából a bent töltött 3 éjszaka alatt aludtam annyit, mint korábban itthon egy éjszaka alatt. A sok látogató fogadása is fárasztó volt, nem beszélve a hajnali szoptatásról, baba fürdetésrôl (minden nap 4-kor vitték el ôket) és a 6 órai vizitrôl. Szerencsére Lili szépen hízott, a kezdeti szívzörejt már nem hallották nála így 4. nap hazamehettünk.

Ajándèkkosárral búcsúztunk az osztály dolgozóitól aminek úgy örültek, hogy arra következtettünk nem sokszor ajándékozzák meg ôket. Pedig igazán megèrdemlik.

A következô tanulságokat vontam le a bent töltött napokból és tanácsolom a leendô anyukáknak:

-  a szoptatásra képtelenség felkészülni, bármennyi youtube videót néz meg vagy szakirodalmat olvas el az ember. Hamarosan szentelek a témának egy önálló bejegyzést.

- a mellbimbó hirtelen egy annyira új és intenzív igénybevételnek lesz kitéve ami az anyukák többségénél fájdalmat okoz. Ha újra ott lennék biztosan lenne nálam krém, hûthetô jégzselé a borogatáshoz, tejszaporító tea filter és bimbóvédôvel szoptatnék. Lili számára ez semmiféle nehézséget nem okozott, én pedig tudtam regenerálódni alatta

- a tejserkentô teát már az elsô nap elkezdeném inni és ügyelnék a sokkal több folyadékbevitelre

- a gyerek születése elôtt, idôben beszereznék egy mellszívót és vinném magammal a kórházba

- megkérném a rokonokat, hogy legyenek türelemmel a látogatás tekintetében

Megosztás a facebookon

Sokat gondolkodtam Lili születése elôtt as ôssejt levételen. Heteket töltöttem az internetet bújva újabb és újabb információk után kutatva. Napról napra, óráról órára változott a álláspontom a témával kapcsolatban.

Sajnos elég kevés információ van fent a neten konkrét, valós, megtörtént esetekrôl ami valóban meggyôzné az embert. Sok általános információt találni viszont, de ezek fôleg a tárolással foglalkozó intézmények honlapjain elérhetôek, az ô érdekük pedig az ügyfélszerzés. Oldalakon keresztül sorolják a hangzatos betegségeket amik az ôssejtekkel gyógyíthatók, de ezek szófoszlányai maximum a Dr. House egyes epizódjaiból lehetnek ismerôsek a laikus ember számára.

Sok a fórum viszont, sajnos több éves bejegyzésekkel, pro-kontra érvekkel amibôl lehet csemegézni. Én persze mindet végigolvastam, nem is egyszer, de nem lettem okosabb.

Megkérdeztem több ismerôst, végül a nôgyógyászomat is, akinek akkoriban született gyereke: egyikük sem vetette le. Talán a vélt végsô elhatározást egy YouTube-os videó jelentette, amiben egy ezzel foglalkozó, több gyerekes orvos mondja, hogy ôk sem vetették le. Megnyugodtam, ha ennyi okos ember mond nemet a dologra, akkor mi sem kérünk belôle. De továbbra is ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy elszalasztok egy jövôbeni életmentô lehetôséget a gyermekem számára...

Aztán jött az ôszi-téli baba-mama börze ahol ezen intézmények némelyike is képviseltette magát persze nem is akárhogy, óriási akciókkal. Leültünk az egyiknél az ellenérveinkkel felvértezve, kérdésekkel tele. Sajnos többségében megnyugtató válaszokat kaptunk. Végül megkérdeztem mi lesz ha most szerzôdünk de késôbb meggondoljuk magunkat és mégsem kérjük a szolgáltatást. A válaszuk az volt, hogy semmi, írásban kell ôket értesíteni, anyagi vonzata egy bizonyos határidôig nincsen. Szóval leszerzôdtünk, a lehetô legdrágább csomagra.

Aztán hetekig nem is foglalkoztam a kérdéssel, csak Lili születésének hajnalán jött elô újra mikoris végérvényesen el kellett dönteni, hogy kérjük vagy nem a szolgáltatást.

Mi levetettük. Azóta sem bántam meg. A gyerek kapott tôlünk egy 25 éves életbiztosítást. Vagy a családból az, akinek még jó lehet. Vagy bárki akinél egyezést találnak. Lehet, hogy nem is a mi lányunk lesz az. De ha egy életet megment valahol a világban a minta, már megérte. Viszont tudom, hogy ha nem vetettük volna le, most bánnám. Úgy érezném nem adtam meg neki mindent, amit tudtam. Ès jobb az én lelki békém, mindenkinek.

Megosztás a facebookon

Anya születik - terhességem története 2.

Február 25-re voltam kiírva. A terv az volt, hogy az utolsó 3-4 hetet otthon töltöm pihenèssel, végsô simîtások elrendezésével, ráhangolódással, szakirodalom olvasással és egy kis magyar beszámoló összeállítással. Nem titkolt szándékom volt belecsapni egy jó kis Szívek Szállodája maratonba, végsô formájára összekészîteni a kórházi csomagomat, minden létezô dolgot kimosni amivel a poronty az elkövetkezendô hetekben kapcsolatba kerülhet, kivasalni az ágynemûjét, pelenkáit, kisruháit. 

Február 3-án, szerdán még bent voltam az irodában a group audit dokumentumait aláírni. Azt a napot már szerettem volna itthon tölteni, lazulással, egy kis munkával. Hát, nem jött össze. De így legalább lelkiismeretesen  és gyorsabban megcsináltam amit itthon szerettem volna. A szokásos idôben, 5 órakor jöttem el, mindenkitôl elköszönve hogy én akkor mostmár tényleg nem leszek többet, otthonról dolgozok, viszlát egy év múlva!

Csütörtökön 4D ultrahangon voltam, ahol a gyereket méretei alapján 3,70 kilóra becsülték. Elképedtem hogy hogy fogok egy ekkora gyereket megszülni és konstatáltam, hogy ennek tuti császármetszés lesz a vége.

Pénteken a szokásos EST-re voltam hivatalos, ahol a doktor úr megvizsgált és mondta, hogy nagyon vizes vagyok, jó lenne mielôbb megszülni, ne kíméljem magam. Ezen felbuzdulva több se kellett nekem, hazaérve vadul végigporszívóztam a lakást.

Este ittam egy adag málnalevél teát és fürdés után lekezeltem a gát környékét.

A szokásos TV elôtt bealvás után, fél 12 körül áthurcolkodva a hálóba, félálomban elpattant bennem odabent alul valami és folyt csak folyt a meleg magzatvíz. Önkívületi állapotban ugrottam fel az ágyból hogy ne azt áztassam tovább és nem hittem el, hogy ez most megtörténik. Csak azt tudtam hajtogatni, hogy nekem még magyar beszámolót kell csinálnom és kisebb hisztériás roham lett úrrá rajtam az alattam elterülô egyre nagyobb tócsa felett. Ez volt az elsô dolog ami nem tervszerûen történt. Lili 3 héttel a kiírt idôpont elôtt meg akart születni.

A kevésbé gyakorlatias férjem próbált visszahozni vad örjöngésembôl, felmosót hozott és járt vele a nyomomban míg kicsit lenyugodtam ès felhívtam az orvosomat. Pont ügyeletes volt, várt minket.

Aztán rájöttem, hogy nincs kèsz a kórházi csomagom. Persze, mert azt a jövô héten terveztem szépen összepakolni! Gyorsan rendbe szedtem az összedobált dolgaimat ( köszi Niki, hogy bíztattál legalább kezdjem el!) majd a wc-n ülve vártam, hogy csillapodjon a magzatvíz mennyisége és elindulhassunk a kórházba. 

A kocsiban riadóztattam a szüleimet, anyukám meg persze a család többi tagját keltette fel álmából tök feleslegesen. Itt volt elôször idôm kicsit gondolkodni és fél óra alatt felkészülni a felkészülhetetlenre, nemcsak a szülésre hanem mindarra ami majd csak azután következik. Utólag visszagondolva talán nem is baj, hogy nem volt idôm az utolsó pár hétben filózni a jövôn, ez így volt tökéletes ahogyan alakult.

A kórházba érve a doktor úr már várt minket, átöltöztettek, felvették az adataimat és megvizsgált. Mivel nem voltak fájásaim így oxytocin infúziót kaptam. Idôközben rájöttünk, hogy a nagy kapkodásban otthon hagytuk a köldökzsinór vér szettet amièrt a férjemnek haza kellett menni. Ezalatt az idô alatt megpróbáltam pihenni de nem tudtam, csak vártam, hogy mikor ér vissza és zavart, hogy elmocorog a baba és néha több másodpercre sem hallottam a szívverését. A gyógyszer lassan hatott, de megtette a hatását. A fájások erôsödtek de nem sûrûsödtek. A vajùdás alatt teljesen elvesztettem az idôérzékemet. A nagyon fájdalmas rész nagyjából 3-4 óra volt, közben kétszer ültem a forró zuhany alatt 30-40 percet és nagyjából 8-10-szer voltam wc-n pedig nem is kaptam hashajtót. Az orvos az elejétôl természetes szülésben bízott amit a baba helyzete lehetôvé is tett bár az egyik vizsgálatnál arccal rossz felé volt de a finisre szerencsére visszafordult.

A második zuhanyzás után átköltöztettek egy másik szobába és legnagyobb meglepetésemre már következett is a kitolási szakasz amit a doktor úr csak így vezetett fel: Na, Szilvia, kakiljon ide az asztalra!

Gyors szülés volt, 8-10 nyomás után meg is volt a baba. Az orvos párszor a hasamon támaszkodott és mikor már látszott a feje sejtettem, hogy nem úszom meg a gátmetszést. Èreztem ahogy vágnak, szakadok, a nyomást belülrôl és a nagyobb rést a baba fejének. Miután kijött a feje úgy éreztem szétszakadok. Láttam milyen sok haja van a két lábam között. Vártunk még egy fájást és egy nyomásra kint volt a teste. Vége volt, világra hoztam egy gyereket. A hasam hirtelen leesett és mérhetetlen büszkeséget éreztem. Nem sírtam, nem hisztiztem, nem ordítottam, nem akadtam ki. Fegyelmezetten végigcsináltam amit kellett, megéltem a fájdalmat ami nekem rendelve volt. Anya lettem. Visszavonhatatlanul, utolsó leheletemig.

Büszke voltam Lilire is, ez az ô küzdelme is volt, a kettônk elsô közös élménye. Az én lányomé.

A gyereket a méretvétel és Apgar után a mellkasomra tették, majd mellre ahol egybôl, ösztönösen szopni kezdett. Az orvos közben kiszedte a méhlepényt, rendbe rakott lent, összevarrt. Éreztem, de nem zavart. Aztán magunkra hagytak minket. Az új családot. 

Mielôtt átkerültünk a csecsemô osztályra, letusoltam, saját hálóingbe öltöztem. A tus alatt a szülésznô végig velem volt ès folyton azt kérdezgette nem szédülök-e, nem vagyok-e rosszul. Hiába bizonygattam neki, hogy nem vagyok egy ájulós típus. Tolószékben akartak átvinni a csecsemô osztályra de nem hagytam. Saját lábamon sétáltam át magam elôtt tolva az új kis életet nem is sejtve mi vár ott ránk.

Megosztás a facebookon

A kezdetek - Terhességem története 1.- pozitív történet

Terhességem története egy teljesen pozitív, hányásoktól, rosszullétektől mentes történet. Ilyen is létezik, 34 évesen.

Termékenység tekintetében szerencsésnek mondhatom magam. Valószínűleg ez családi örökség. Miután a párommal eldöntöttük, hogy elkezdünk próbálkozni, a kötelező 3 hónap fogamzásgátló tisztulás után az első adandó alkalommal teherbe estem. Nem tudom ki hogy van vele de nekem peteéréskor viszket a hasam. Emlékszem hazajöttem munkából és mondtam is a férjemnek, hogy most tutira teherbe esnék, ő meg csak nevetett... De azért tettünk egy próbát. Hát, igazam lett.

Először csak késett a menzesz, de az előjelző görcsöket ugyanúgy éreztem. Bevallom, kicsit el is szomorodtam, de azt gondoltam magamban: nem baj, majd következő hónapban. Nem azt mondom, hogy minden vágyam egy kisbaba volt, de azért jó lett volna ha összejön. Magam sem tudom megmagyarázni ezt az érzést. Aztán beszéltem a barátnőmmel telefonon és megemlítettem neki, hogy késik, de görcsölök ugyanúgy. Erre ő azt mondta ez nem kizáró ok és nem ártana egy tesztet csinálni...

Az első teszt halvány második csíkot mutatott. Én meg voltam győződve róla, hogy negatív és csak a felszálló nedvességtől színeződött el. A párom azt mondta szerinte ez baba gyanús, teszteljünk újra pár nap múlva. Így másnap már több tesztcsíkot tartalmazó csomagot vettem és az volt a terv, hogy mindketten pisilünk és összevetjük a végeredményt. ☺️ A második teszt is hasonló halvány csíkot mutatott, mint az első. Végül úgy voltam vele, találgasson a fene, elmegyek a nőgyógyászatra és megnézetem magam. Így derült ki, hogy nagyjából 4 hetes terhes vagyok.

Rendkívül jó terhességem volt. Az első két ultrahang során még egy ciszta volt látható a petefészkemben, de ahogy nőtt a magzat, felszívódott. Ez eléggé aggasztott, de az interneten utánaolvasva úgy tűnik ez elég gyakori jelenség. (persze ezt egyik orvos sem mondta) Az első pár hónapban ugyanúgy edzettem, mint korábban. 8 hetesen megtettem a fél Balaton kört biciklivel, néha rázkódós, göröngyös utakon, sátorban éjszakázva vártam, hogy mikor kezdődik a első trimeszter hànyós, émelygős, undoros része, de csak nem jött. Mondta is anyukám, hogy biztosan fiú lesz mert ő ilyenkor már nagyon rosszul volt velünk (2 lány húgom van) de szerencsére nem lett igaza. Amióta az eszemet tudom lányt szerettem volna. 

 A rendszeres testmozgás már a terhesség elôtt is része volt az életemnek, heti kétszer jártunk kis csoportos TRX-re a férjemmel és a barátainkkal (üdv innen Sziszi és Robcsi ha olvassátok), ezt folytattam addig ameddig tudtam persze könnyített, speciális feladatokkal. Ebbôl kifolyólag az edzônk, Anna az elsôk között volt aki tudomást szerzett a terhességemrôl. Késôbb a TRX-et felváltotta a kismama torna és a munkahelyi jóga. Sajnos ezt elég hamar abba kellett hagynom mert nagyon feszült és fájt az alhasam amire szinte végig nagy dózisú magnéziumot szedtem és többször meglátogattam az SZTK nôgyógyászatot hogy biztosan normális-e ez, nincs a babának semmi baja. Ezt és az utolsó hetek vizesedését  leszámítva rendkívül jó terhességem volt amit fizikálisan is remekül bírtam, olyannyira hogy nettó 2 napot sikerült itthon szabadságon töltenem a kis poronty megérkezése elôtt. De ez már legyen egy következô bejegyzés.

Megosztás a facebookon

Mikor, hol, kitől, miért? De biztos???

Alapvetően mindig is akartam gyereket. Vagyis, inkább úgy fogalmaznék, hogy nem tudtam elképzelni, hogy ne legyen. Hogy miért?

Hát, semmiképpen nem azért mert ez életem legfőbb vágya és kisgyermek korom óta erről álmodtam. Nem vagyok ősanya típus. Én ezt belátom és fel is vállalom. Szeretek dolgozni, szeretem a munkámat. Ès mártír típusnak sem mondanám magam.

Hát akkor mégis miért? Mert úgy gondolom a terhesség megélése, az anyává válás és utód gondozás a természet rendje aminek nem szabad ellene menni. Ezeket egy nőnek át kell élnie, meg kell tapasztalnia. Mondhatnám úgy is, hogy út a női és az életben való kiteljesedés felé.

És mégis mikor jön el az alkalmas idő, honnan tudja az ember, hogy az itt és most a megfelelő? Nen tudom. Valószínűleg ha erre vártam volna még mindig dolgoznék. Kíváncsi lennék, hogy hányan mondhatják el magukról, hogy az ő gyerekük a megfelelő helyen, időben és embertől született. 

Manapság úgy gondolom a kor a szűk keresztmetszet. Igaz ugyan, hogy ki lehet tolni akár 50 évig is de fizikális és mentális szempontból talán a 20-as évek vége a legjobb.

Amióta az eszemet tudom dolgozom és apró de annál tudatosabb léptekkel haladtam mindig előre a ranglétrán cégen belül vagy akár munkahely váltás árán. Végül egy kanadai cégnél Pénzügyi vezetői beosztásba jutottam mikor úgy döntöttünk a párommal hogy mostantól nem állunk ellen a természet törvényeinek. A cég helyzete és a 35. betöltött életév közeledte is rásegített a döntésre. Így még megúsztam jópár vizsgálatot de fizikálisan viszonylag jól bírtam a terhességet. Hogy valóban jó volt-e az időzítés az majd kiderül. Nekem fontos, hogy vissza tudjak menni dolgozni lehetőleg a korábbi pozíciómba és ne essek ki a munkából sokáig. Másnak pedig az fontos, hogy minél tovább otthon maradhasson a gyermekével. Szerencsére nem vagyunk egyformák és jól is van ez így.

Kicsit hiányzik a munka és hogy ne az legyen a férjemmel a beszédtéma, hogy kakilt-e a gyerek ma vagy sem. Azt biztosan tudtam, hogy szabadidőmben sem fogok tétlenkedni ezért is kezdtem el ezt a blogot írni illetve jópár korábbi angol nyelvű tankönyvemet hazahoztam az elmém legalább kis részének aktívan tartásához.

Ami még hiányzik az az utazás. De nem baj, csak pár hónapot kell még kibírni míg a gyerkőc nagyobb lesz és mehetünk hármasban. 

Megosztás a facebookon

A baba végez.

Mikor megtudtam, hogy terhes vagyok (sőt, őszintén szólva már jóval azelőtt is) nagyon határozott elképzeléseim voltak a leendő gyermekemről és a gyermeknevelésről az előttem lévő jó vagy rossz példák alapján. Most, hogy a lányom már majdnem 5 hónapos, számot vethetek, és elmondhatom, hogy nagyjából a fele bejött, a fele pedig nem.

Mindig is csodálkoztam az akkor már gyerekes anyukák rejtett, de megértő félmosolyán, mikor előadtam nekik, hogy az én gyerekem milyen lesz. Úgy tűnt tiszta hülyének néznek, de inkább nem mondtak semmit és meghagyták nekem a saját magam alkotta illuzionista kis álomvilágot. Gondolták, ha eljön az idő úgyis megtapasztalom és rájövök majd, hogy a gyerekes dolgok sajnos elég kicsiny része múlik a szülő gyereknevelési elképzelésein. Így is lett. Ember tervez, a baba végez. 

A nagyratörő elveim talán legelső és legfontosabb pontja volt, hogy az én gyerekem nem egy emberes gyerek lesz. Értem ez alatt azt, hogy legyen el az anyján kívül mással is, akár huzamosabb ideig is ha szükséges. Nyilván itt nem idegenekre gondolok, de rá lehessen bízni az apjára vagy a nagyanyjára.

A másik tervem az volt, hogy rendszeresen sportolok majd itthon a gyerekkel kvázi mint két etetést közötti délelőtti vagy délutáni szabadidős tevékenység keretében és terhesen az egyik legnagyobb gondom az volt, hogy milyen babakocsival lehet majd félmaratonokat futni Dunakeszi utcáin. 

Továbbá remekül megálmodtam, hogy rendszeresen és amilyen sűrűn csak lehet meglátogatom majd a gyerkőccel a pesti szintén gyermekes barátnőmet és őrült traccspartikat rendezünk majd. 

Visszatekintve nem tűnnek ezek olyan őrült nagy terveknek, igaz? Csak éppen kifelejtenek egy aprócska összetevőt a képletből: magát a gyereket az összes szükségletével, személyiségével, hasfájósságával és az átvirrasztott éjszakai órák számával ami miatt a nappali alvás lehetősége erősen felértékelődik a futott kilométerek számával szemben.

Mégis mi valósult meg a fent leírtakból? Nemsokára elmondom.

Addigis ajánlom a blogom mindazon kezdő anyukák figyelmébe akik hasonló nagyratörő tervekkel indultak neki a gyermekvállalásnak és hamar rájöttek, hogy itt az irányítás már régóta nem csak az övék. Akik nem csak a rózsaszín ködöt látják már a cuki, folyton alvó, babaillatú és pihe-puha picur körül hanem megélik az anyaság realitását annak jó, rossz, felemelő és néha könnyfakasztó árnyalataival.

Megosztás a facebookon