Sokat gondolkodtam Lili születése elôtt as ôssejt levételen. Heteket töltöttem az internetet bújva újabb és újabb információk után kutatva. Napról napra, óráról órára változott a álláspontom a témával kapcsolatban.

Sajnos elég kevés információ van fent a neten konkrét, valós, megtörtént esetekrôl ami valóban meggyôzné az embert. Sok általános információt találni viszont, de ezek fôleg a tárolással foglalkozó intézmények honlapjain elérhetôek, az ô érdekük pedig az ügyfélszerzés. Oldalakon keresztül sorolják a hangzatos betegségeket amik az ôssejtekkel gyógyíthatók, de ezek szófoszlányai maximum a Dr. House egyes epizódjaiból lehetnek ismerôsek a laikus ember számára.

Sok a fórum viszont, sajnos több éves bejegyzésekkel, pro-kontra érvekkel amibôl lehet csemegézni. Én persze mindet végigolvastam, nem is egyszer, de nem lettem okosabb.

Megkérdeztem több ismerôst, végül a nôgyógyászomat is, akinek akkoriban született gyereke: egyikük sem vetette le. Talán a vélt végsô elhatározást egy YouTube-os videó jelentette, amiben egy ezzel foglalkozó, több gyerekes orvos mondja, hogy ôk sem vetették le. Megnyugodtam, ha ennyi okos ember mond nemet a dologra, akkor mi sem kérünk belôle. De továbbra is ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy elszalasztok egy jövôbeni életmentô lehetôséget a gyermekem számára...

Aztán jött az ôszi-téli baba-mama börze ahol ezen intézmények némelyike is képviseltette magát persze nem is akárhogy, óriási akciókkal. Leültünk az egyiknél az ellenérveinkkel felvértezve, kérdésekkel tele. Sajnos többségében megnyugtató válaszokat kaptunk. Végül megkérdeztem mi lesz ha most szerzôdünk de késôbb meggondoljuk magunkat és mégsem kérjük a szolgáltatást. A válaszuk az volt, hogy semmi, írásban kell ôket értesíteni, anyagi vonzata egy bizonyos határidôig nincsen. Szóval leszerzôdtünk, a lehetô legdrágább csomagra.

Aztán hetekig nem is foglalkoztam a kérdéssel, csak Lili születésének hajnalán jött elô újra mikoris végérvényesen el kellett dönteni, hogy kérjük vagy nem a szolgáltatást.

Mi levetettük. Azóta sem bántam meg. A gyerek kapott tôlünk egy 25 éves életbiztosítást. Vagy a családból az, akinek még jó lehet. Vagy bárki akinél egyezést találnak. Lehet, hogy nem is a mi lányunk lesz az. De ha egy életet megment valahol a világban a minta, már megérte. Viszont tudom, hogy ha nem vetettük volna le, most bánnám. Úgy érezném nem adtam meg neki mindent, amit tudtam. Ès jobb az én lelki békém, mindenkinek.

Megosztás a facebookon