Vajon kötődik-e a tàpszeres, külön alvó gyerek?

Manapsàg egyre népszerűbb a kötődő nevelés irànyzata. Csoport talàlható a Facebook-on és rengeteg anyuka hangoztatja, hogy màrpedig ő kötődően, vàlaszkészen neveli a gyerekét. Ez rettentő hangzatos, de mit is takar ez valójàban?

Alapvetően 3 témakör köré csoportosítható a kötődő nevelés:

- igény szerinti szoptatàs

- együttalvàs

- hordozàs

A vàlaszkész nevelés lényege pedig, hogy nem hagyjuk sírni a babàt ès megpróbàljuk mindig az ő igényeit a legnagyobb mértékben kielégíteni.

Lili nagyjàból 2 hetes kora óta kap tàpszert is, 2 hónapos kora óta pedig csak azt. A szoptatás elmaradásával egyidôben kezdtük éjszaka is a saját ágyában altatni amit hamar megszokott. Azóta is egyedül alszik, többnyire átaludva az éjszakát.

És akkor itt jön a kérdés: kötôdik-e hozzám a gyerekem, vagy inkább másként fogalmazva: kötôdik-e hozzám annyira, mint más szoptatott, együttalvó gyerek az anyjához?

A válasz egyértelmûen igen. Személy szerint azt gondolom, hogy ez megint csak egy anyuka riogató, megtévesztô, felkapott téma amivel - ha nincs a helyén kezelve - csak fokozzák és megerôsítik a SZAR ANYA VAGYOK érzést a fejekben.

És hogy miért gondolom ezt így? Ìme a válaszok:

Szoptatás: igaz ugyan, hogy Lili nem mellbôl szopik hanem cumisüvegbôl de ettôl nála is ugyanúgy érvényes, hogy nyugtató, ellazító hatással bír ez a tevékenység. Ha tehetem a lehetô legintimebb módon eszik: bevackoljuk magunkat a szoptatós székébe, szorosan magamhoz ölelem a mellemhez közel. A testkontaktust, gyengédséget, közelséget, meleg, tápláló, éhségcsökkentô italt ugyanúgy megkapja. Mivel a tápszer táplálóbb, mint az anyatej ezért ô ritkábban, tervezhetôbben, bizonyos idôközönként eszik. Ez könnyebbség ugyan de ettôl még ugyanúgy igény szerint kapja a tápszert és ugyanúgy jelzi (nagy patáliával) ha elôbb lesz éhes.

Együttalvás: mi nagyjából két hónapig aludtunk együtt Lilivel, aztán kicsit a férjem nyomására (köszönet érte), mikor már nem szopizott, az esti etetés után a kisàgyába raktuk le. Eleinte átvittük magunkhoz az éjszakai etetések után, aztán ahogy ezek ritkultak úgy aludt Lili is egyre többet és hosszabban a saját vackában. Természetesen megvan az együttalvásnak is a saját bája és intimitása de nekünk nem volt pihentetô. A folyamatos önkontroll és félve mozdulás egész éjszaka elég fárasztó tud lenni. Lili állandóan a vesémen táncolt pedig akkor még alig mozgott és az esetleges légzéskimaradástól is féltem. Viszont vágytam a gyermekem közelségére így beszereztünk egy mobil ágyat matraccal ami a hálószobában kapott helyet. Egyetlen alkalommal aludt a gyerkôc benne, akkor is úgy riadtam fel álmomból, hogy kerestem ôt és azt néztem lélegzik-e még. Szóval ez a verzió illetve a mózesben altatás nem vált be. Következô lépésként beszereztünk egy kinyitható szivacságyat ami a gyerekszobába került. Így Lili az ágyában én pedig azon aludtam. Sajnos ez hosszútávon nagyon kényelmetlen de arra jó volt, hogy belássam nem történhet semmi baj a gyerekkel az éjszaka alatt a saját ágyában. Szép fokozatosan pedig beállt a rend, mindenki a saját ágyában éjszakázik, kényelmesen, egymás zavarása és felébresztése nélkül.

És hogy hogy kapcsolódik mindez a kötôdô neveléshez? Az altatás módjában és abban, hogy Lili nem sír fel, nem keres minket éjjel, biztonságban érzi magát a saját ágyában. Mert mindig kivettem ôt, felvettük ha sírt. A hasfájóssága és a bukások miatt rengeteget volt kézben, mert etetés után sokáig nem mertük lerakni ôt. Javarészt ezért a mai napig kézben, a testközelséget igényelve alszik el cumizva, ringatva, ölben, kézben. De pár perc múlva simán le tudjuk tenni őt, a kritikus 20 percet nagyjából sohasem várjuk meg, főleg mert nehéz már tartani a 8 kilós, elernyedt kis testet.

Hordozás: a lányom nem állandóan hordozott baba. Eleinte, amikor a fejét még nem tartotta rendesen nem szívesen tettem bele a kölcsönkapott karikás kendőbe. Aztán annyira megszokta, megszoktuk a kézben ringatást, hogy megintcsak háttérbe szorult a hordozás. Itthon szinte soha nem hordoztam kiskorában, inkább a séták vagy takarítás alkalmával. De a babakocsit is használtuk, szeretett és tudott is nagyokat aludni a mózesben. Aztán ahogy nőtt és egyre kevésbé viselte el a kocsit úgy tettem egyre többet a karikásba. Volt, hogy elviselte, volt, hogy nem és ez a mai napig így van. A nagy áttörést a kanga és egyéb 'anyukára köthetô baba' típusú mozgàs órák hozták meg, amikor is az esetek 95 %-ban békésen végigszunyókálta az edzést a hátamon. Azóta itthon is próbálkozunk a hasonló tornával és a hideg idô közeledtével egyre többet kerül majd hordozóba sétáink alkalmával.

Ezek a mi történeteink, ha nektek is van hasonló, írtjátok meg. Zárásként még csak annyit, hogy kihez máshoz kötôdne leginkább a gyermek, ha nem az édesanyjához, hiszen ANYA CSAK EGY VAN az idôk végezetéig!

Megosztás a facebookon